Termékek

  • Hullámpapír lemez

    A hullámpapír lemez a legelterjedtebb csomagolási alapanyag. Nem véletlen, hisz sokrétű felhasználást tesz lehetővé. Mivel jól formálható, kiválóan alkalmas védőcsomagolásként. Ebből kifolyólag szinte minden hullámpapír csomagolásunk egyedi, a megrendelői igények alapján készül. Jellemzően valamilyen doboz lesz belőle áru tárolása, szállítása céljából. Készítettünk már sérülékeny izzók számára csomagolást, de dobozoltunk komplett kerékpárokat is.

  • Fa termékek

    A fából készülő termékeink egyszerre védőcsomagolások és közben a könnyed szállításnak a megteremtői is. A faládák például masszív keretet adnak a szállítandó árunak, a raklapok pedig gyakorlatilag erre születtek. Legyen az egyutas, azaz egy logisztikai körre tervezett raklap vagy strapabíró EUR kivitel. Összességében a fa csomagolások erősebb védelmet nyújtanak a papír alapúakkal szemben, így a nehezebb áruk is mozgathatók, ráadásul az időjárás sem szólhat közbe.

  • Műanyag csomagolások

    A műanyag csomagolásokat leginkább gyártásban, illetve logisztikai területen használják. Az autóipar az egyik legnagyobb felvevő piaca, ahol sérülékeny, törékeny termékek mozgatására szolgáló tálcákra, ömlesztett áruk számára készülő térkitöltőkre és csomagoló fóliákra egyaránt szükség van. Olcsóbb, költséghatékony megoldásnak számítanak és jól alakíthatók szinte bármilyen formára.

  • Fém kalodák

    A legerősebb csomagolási megoldásaink fémből készülnek. Ezek a kalodák hosszú távú használatra lettek tervezve. Az áruk biztonságos pakolását, tárolását vagy mozgatását teszik lehetővé. Ezek alapján hívhatnánk őket szállító, vagy logisztikai eszköznek is. Ideális felhasználási területei a különböző gyárak, gyártó sorok vagy logisztikai központok lehetnek. Mindenképpen olyan közeg, ahol fontos az áru masszív védelme, de szempont a mozgathatóság is.

  • Oktabinok

    Mi is az az Oktabin? Az oktabinok nagy teherbírásra lettek kifejlesztve. Nyolc szögletüknek köszönhetően sokkal nagyobb teherbírásra képesek mint négyszögletű társaik, mivel a sarkokra kisebb teher nehezedik. Előszeretettel használják nagy tömegű granulátumok, ömlesztett áruk, illetve tekercselt fém huzalok szállítására, mert stabil, helytakarékos és egymásra is helyezhető. Az oktabinok kialakítása egyedi...

érdeklik

szolgáltatásaink?

rólunk mondták

ügyfeleink véleményei
  • A SPED-PACK csapata magas szintű csomagolástechnikai szolgáltatásukkal évek óta biztosítja közúti-, tengeri-, valamint légi projektszállítmányaink biztonságos kiszállítását. Vevő orientált, hatékony tanácsadási szolgáltatásuk, rugalmas és szakszerű kivitelezésük, valamint piacképes árpolitikájuk cégünk meghatározó logisztikai szolgáltatójává tette őket.

    Zsobrák Róbert, Head of Logistics - Enexio 
  • A SPED-PACK évek óta segíti munkánkat távoli országokba irányuló gyártóeszköz-transzfer projektekben. Mindig egyedi felmérés alapján, egyedi csomagolást rendelünk, gyakran változnak a határidők, sokszor kell összevonni vagy szétbontani gépcsoportokat. Szerencsére a cég nagyon rugalmas, a dolgozóik igazi profik, gyorsan és szakszerűen dolgoznak. A SPED-PACK által becsomagolt eszközök mindig épségben megérkeznek a rendeltetési helyükre, szeretek velük dolgozni.

    Hamvas Gábor, Engineering Leader Flow5, SRS - Aptiv
  • A SPED-PACK Kft. több mint 20 éve a Neuzer Kerékpárgyár megbízható beszállítója. A közös fejlődés nem csak a munkában, hanem a személyes kapcsolatokban is jelen van. Az üzleti tevékenységen kívül fontos számunkra, hogy partnereink vegyenek részt a közösség építésében. A SPED-PACK Kft.  rendszeres önzetlen támogatója a városi rendezvényeknek, amivel sok ember kikapcsolódását segítik.

    Neuzer András, ügyvezető igazgató - Neuzer Kerékpár
  • Amit első gondolatként írnék az az, hogy a mai világban nagy érték az üzleti és az emberi bizalmi kapcsolat megléte, annak kiépítése energia és időigényes feladat . A veletek való sok éves együttműködésünk során testközelből tapasztalhattam meg, hogy ez a kettő nálatok szorosan együtt jár. Nyíltak, őszinték és partner-orientáltak vagytok, mely tény - nekem - legalább annyit ér, mint egy közös ügylet számszerűen kifejezhető pénzügyi eredménye.

    Bartha Szabolcs, cégvezető - Orange Pack TRADE Kft.
  • A SPED-PACK Kft.-vel több mint 10 éve tartó kapcsolatunkra elmondható, hogy az mind a kereskedelemre, szolgáltatásra és pénzügyre vonatkozóan korrekt. A kapcsolattartás mindig hibátlan, megbízható és jól működő.

    Kiss István, tulajdonos/cégvezető - Ju-Pis Papír Bt.
Elnyert pályázatok <