Egyedi lökhárítós csomagolás

Cégünk jelentős megrendelői között nagy számban akadnak autóipari cégek is, ezért kifejezetten gyakori, hogy autóalkatrészek csomagolását kell megterveznünk. Az egyedi lökhárítós csomagolásunk is egy ilyen megkeresés kapcsán jött létre. Partnerünk lökhárítókat szeretett volna becsomagolni, ehhez kaptunk minta gyanánt egy lökhárítót, a doboz tervezését pedig teljes mértékig a cégünk szakértelmére bízta.

A doboz megtervezésekor igyekeztünk figyelembe venni, hogy a doboz költséghatékony legyen, de kellőképp strapabíró, hogy ne sérüljön a termék. Ezen felül a lökhárítókat tömegesen szállítják, így szempont volt az is, hogy minél kisebb helyet foglaljon el egy doboz, valamint a dobozoknak a megrendelőhöz való eljuttatása is könnyű legyen.

Tervezés

Tervezési szempontok

A tervezés megkezdéséhez először a főbb szempontokat gyűjtöttük össze:

  • a doboz védje a terméket
  • legyen költséghatékony
  • legyen hatékony kialakítású
  • legyen könnyen szállítható
Az alapok

Gyártás szempontjából a legköltséghatékonyabb megoldást a sima tetőfenéklapolt dobozok jelentik, viszont a mi esetünkben sajnos nem volt ilyen egyszerű a képlet. A lökhárító hajlított kialakítása miatt egy sima tetőfenéklapolt doboznál szükséges lenne valamilyen védőelem/térkitöltő, hogy a termék ne tudjon elmozdulni a csomagoláson belül és ne sérüljön. Ez már plusz költséget jelentene. Ezen felül méret szempontjából sem ez jelentené a legjobb megoldást, így arra a döntésre jutottunk, hogy olyan dobozt tervezünk, ami körbefogja a terméket és igazodik a termék formájához.

Szerkezeti felépítés

Mivel a tervezés során eldöntöttük, hogy a dobozunk igazodni fog a termék formájához, így a lökhárító formáját kellett először pontosabban tanulmányoznunk.

Ha már költséghatékonyságról beszélünk a dobozoknál az ár jelentős részét teszi ki a dobozok összeillesztése, valamint az azokhoz kapcsolódó anyagköltségek. Ezen felül az egyedi kialakítás miatt a dobozokat igen nehéz összeállított formájában szállítani, éppen ezért terített formában a legcélszerűbb a szállítása, aminél a megrendelő szempontjából is lényeges, hogy egyszerűen összeállíthassa a dobozokat bármilyen segédeszköz nélkül. Ezeknek a szempontoknak a megoldására véleményünk szerint a legoptimálisabb egy összehajtogatható doboz, ezért ennél a terméknél is ezt a megoldást próbáltuk megvalósítani.

A szerkezeti felépítés tekintetében a legsarkalatosabb pont a lökhárító hajlott részeinél van, ugyanis a termék itt a legsérülékenyebb a szállítás folyamán. Ezért a tervezés során úgy alakítottuk ki a dobozunkat, hogy a dobozunk megfelelő alátámasztást nyújtson a termék ezen területére.

Anyagválasztás

Bár magának a lökhárítónak a funkciója, hogy felfogja a mechanikai hatásokat, a feladatát természetesen már az autókra kerülve kell majd ellátnia. Ezért fontos, hogy a doboz megfelelő védelmet nyújtson a szállítás során, aminek a megfelelő anyagválasztás lényeges része.

Az anyagválasztásnál két fő szempont volt, amit figyelembe kellett vennünk:

  • az első a termék súlya,
  • a második pedig a termék sérülékenysége.

A termék súly szempontjából nem túl jelentős, így nem indokolná, hogy erősebb alapanyagú dobozt válasszunk csomagolásul, ellenben a terméknek elég vékony az anyaga, ehhez képest pedig elég nagy, így sérülékeny. Mivel hajtogatott dobozról van szó, lényeges, hogy a doboz anyaga ne legyen túl merev, különben a hajtogatás során sérülhet az alapanyag, el is törhet. Éppen ezért egy közepesen erős, öt rétegű alapanyagból valósítottuk meg a dobozunkat.

Gyártás

Mintagyártás

A dobozunkhoz a mintát lézerplotteren vágtuk ki, ami lényegesen megkönnyítette a tervezési folyamatot, az esetleges módosítások tesztelésében és a doboz véglegesítésében. Ehhez a doboz tervrajzát ArtiosCAD programban terveztük meg, ezek után a megfelelő formátumba átkonvertálva vágtuk ki a lézerplotteren. Ez egy viszonylag lassú folyamat, így tömeggyártásra ritkán alkalmazzuk.

Tömeggyártás

Mivel a megrendelőnknek kis darabszámú dobozokra volt szüksége, így kivételesen a tömeggyártást is a lézerplotter gépen kiviteleztük. Nagyobb darabszámú gyártás esetén a dobozhoz stancszerszám szükséges, amivel a dobozokat a hengerstanc gépen vágjuk ki. Ezzel a folyamattal lényegesen gyorsabb a gyártási folyamat és képesek vagyunk rövid idő alatt nagyobb mennyiségű terméket előállítani.

Még több esettanulmány

Elnyert pályázatok <