Egyedi szállítói csomagolás
Hullámpapírlemez és kartonplast lemez csomagolás
Cégünk partnerségben áll több logisztikai céggel is, az egyik ilyen partnerünk bízott meg az alábbi egyedi szállítói csomagolás megtervezésével. Logisztikai cég lévén több termék csomagolásával és szállítmányozásával is foglalkoznak, ezért a doboz tekintetében sem egy konkrét termékre szerették volna megterveztetni a dobozt, hanem esetlegesen egy szélesebb körben felhasználható termékcsaládot szerettek volna, amibe többféle árut is bele tudnak csomagolni.
A szélesebb körben való felhasználhatóság mellett fontos szempont volt a megrendelőnknél, hogy a csomagolás gyorsan és gördülékenyen menjen, ezért egy olyan megoldást szerettek volna a dobozok kapcsán, ami lehetővé teszi az egyszerű kezelést.
Ezen felül az egyes termékcsoportok esetében szerették volna, ha a doboz többször felhasználható lenne, így felkérést kaptunk arra is, hogy olyan alapanyagból is megtervezzük a csomagolást, ami időtállóbb.
Végül pedig nem utolsó sorban, fontos szempont volt az is, hogy a dobozunk költséghatékony legyen, hisz a megrendelői igény mellett számunkra is cél, hogy költségek szempontjából is a legoptimálisabb megoldással tudjuk kielégíteni a megrendelőink igényeit.
Tervezés
Tervezési szempontok
A tervezést a szempontok összegzésével kezdtük meg:
- legyen szélesebb körben felhasználható
- legyen könnyen kezelhető
- időtállóbb alapanyagból is kivitelezhető legyen
- legyen költséghatékony
Az alapok
Az univerzálisabb felhasználhatóság problémájára kézenfekvő megoldás lehet a dobozok méretének személyre szabhatósága. Ezzel a megoldással le tudjuk csökkenteni a különböző méretű dobozok számát, ami több szempontból is hasznos. Egyfelől a gyártás során költségben és gyártási időben is sokkal hatékonyabb, ha egy féle termékből gyártunk le többet, mint ugyanazt a mennyiséget két különböző méretre leosztva, hiszen az átállás a gyártásban egyik termékről a másikra hosszabb folyamatot igényel. Ezen felül ez a megoldás a felhasználó szempontjából is kedvezőbb, hogy nem kell keresni egy adott termékhez éppen melyik doboz tartozik, valamint, ha nem túl kiszámítható a csomagolandó termékek összetétele és száma akkor is lehetővé teszi a megfelelő csomagolóanyag készletezést. Így a méretek kapcsán és a tervezés alapjául is ez a fő szempont szolgált.
Szerkezeti felépítés
A dobozok méretének személyre szabhatósága kapcsán elterjedt megoldás a dobozok oldalának több helyen való megnyomása hajtási élekkel. Így a felhasználó el tudja dönteni, hogy az adott biegekkel meghatározott méretek közül melyik számára a legoptimálisabb.
Bár a sima tetőfenéklapolt dobozok gyártása kifejezetten költséghatékony, valamint a gépeink minimális méretét elérő dobozok esetén nem is igényelnek egyéb szerszámot, a mi esetünkben sajnos nem bizonyultak megfelelő kialakításúnak. A megrendelőnk számára szintén lényeges szempont volt, hogy gyorsan és gördülékenyen tudják a termékeiket becsomagolni. Ez a megoldás tetőfenéklapolt dobozok esetében kifejezetten lassítja a folyamatot, ugyanis amennyiben rövidíteni szeretnénk a dobozok magasságán a doboz négy oldal éle mentén a kívánt hajtási élig be kell vágnunk a dobozt. Nem is beszélve arról, hogy ha ezt strapabíróbb anyagból is tervezzük, ami legkézenfekvőbben műanyag alapanyagú, annak nem áll csak úgy neki az ember bevagdosni. Ezen felül ezeknek a dobozoknak a lezárása többnyire ragasztószalaggal történik, amit szintén szeretett volna elkerülni a megrendelőnk.
Ezeknek a szempontoknak a figyelembe vételével jutottunk arra a megoldásra, hogy a doboz lezárását behajtással tesszük lehetővé, mind alulról, mind felülről.
A doboz alját tekintve nem volt nehéz dolgunk, itt két megoldás is szóba jöhetett:
- önzáródó aljú doboz
Ez egyszerű kezelést biztosít, a dobozok kihajtásával az alja is kinyílik különösebb erőfeszítés nélkül, viszont ehhez a megoldáshoz az aljánál is ragasztást igényel a doboz a gyártás során
- hajtott aljú doboz
Ez a megoldás kicsit nagyobb erőfeszítést igényel, ugyanis itt a csomagolás előtt egymásba kell hajtanunk a doboz alját, ellenben nem igényel plusz ragasztást, ami költség szempontjából kedvezőbb
A végső megoldásnál a megrendelőnkkel konzultálva a hajtott aljú kivitelre esett a választás.
A doboz teteje már érdekesebb kérdés volt, hogy hogyan ötvözzük a doboz személyre szabhatóságát és a doboz hajtással történő záródását úgy, hogy ez a csomagolást végző illetőnek ne jelentsen plusz erőfeszítést és plusz folyamatokat, pl. bevágás stb… Az egyes dobozokat végül két féle magasságra terveztük meg, és úgy alakítottuk ki a dobozok felső részét, hogy a fülek egymásba csúsztatásával összezárható legyen a doboz. Ennél a kialakításnál a biegek mentén már előre be van vágva a dobozok éle az alacsonyabb magasságig, viszont a kivitelezés lehetővé teszi, hogy a doboz stabil maradjon a nagyobb magasságnál való használatkor az oldalak bevágásától függetlenül.
Anyagválasztás
Mivel szélesebb körű felhasználhatóságra terveztük a dobozokat, ezért ez az anyagválasztás szempontjából is fő tényező volt. Mivel az anyagválasztásnál első sorban a dobozba csomagolandó termékek súlya a mérvadó, így a dobozok alapanyagát a bele kerülő legnehezebb termék alapján határoztuk meg. Ez hullámpapírlemez esetében egy közepesen erős hullámpapírlemezt jelentett.
Habár egy kifejezetten erős hullámpapírlemez megfelelő stabilitást biztosít, és akár többször is felhasználhatóvá tesz egy csomagolóanyagot, egyes hatásokkal, mint például a nedvesség nem ellenállóak, ezen felül a gyártása és a kezelhetősége is sokkal nehezebb lenne ezeknek a dobozoknak. Így az időtállóbb dobozokhoz a legkézenfekvőbb megoldás a műanyag alapanyag, ezen belül is a kartonplast alapanyag.
A kartonplast megfelelő stabilitást ad a dobozoknak, viszont hajlékonyabb, rugalmasabb más műanyagokhoz képest, így könnyen lehetővé teszi a doboz hajtogatását, valamint nem kell tartanunk a doboz esetleges törésétől sem.
Gyártás
Hullámpapír lemez
A hullámpapír lemez esetében az egyedi kialakítás miatt a dobozokat stancszerszám segítségével a hengerstanc gépen gyártjuk le.
Kartonplast alapanyag
A kartonplast alapanyag esetében a magas darabszámú megrendelés és az egyedileg meghatározott szín miatt a leghatékonyabban egy partnercégünk segítségét kérve gyárttattuk le a dobozokat. A stancszerszám segítségével módunkban áll nekünk is legyártani az adott dobozt a hengerstanc gépen, ellenben összeállításnál mi csak tűzéssel tudjuk a dobozt összeállítani, míg partnercégünk műanyaghegesztési technikával egy esztétikusabb kivitelt tudott számunkra biztosítani.